Egy újabb Cristal Ingatlanfelkészítés!

2013.10.11. 22:57

zsálya u koll.jpgA napokban fotóztuk Zsolttal ezt a kb. 70 négyzetméteres Zuglói lakást. Szerintem az eredmény magáért beszél, persze mi csak hozott anyaggal dolgoztunk...J A lakás remek beosztású, és a házat körbeölelő park, immár színes fáival igazán Pazar látvány volt az őszi napsütésben is. (Persze tavasszal és nyáron is kimondottan üdítő!)

És néhány kulisszatitok: még márciusban keresett meg a házaspár hölgy tagja azzal a kéréssel, hogy készítsem fel lakásukat eladásra. Mindezt az a különleges helyzet – pontosabban állapot – fűszerezte, miszerint hamarosan új kis lakó beköszöntét várták. A gyakorlatban a számomra ez azt a feladatot jelentette, hogy a felkészítés során olyan enteriőrt, körülményeket teremtsek, amely elegendően otthonos és funkcionálisan működő(!) a babaváráshoz - mindeközben eleget tesz a Home Staging, azaz Ingatlanfelkészítés követelményeinek.

Most már néhány hónap távlatában és ezzel a jól sikerült felkészítéssel a hátam mögött elmondhatom, hogy ez az ingatlan ismét egy jó példa arra, hogy igényes és értő tulajdonosokkal együttműködésben milyen pompásan meg lehet mutatni egy ingatlanban rejlő lehetőséget, hangulatokat.

Részletekkel hamarosan jelentkezem….

Virtuálisan (azaz: virtual staging)

2011.04.13. 13:42

Bizonyára mindannyian találkoztatok már olyan lakóparkkal,  újépítésű ingatlannal, amelyet számítógépes látványterv segítségével próbálnak értékesíteni. Ennek egy "korábbi" de fizikai valójában is megtestesült, demo verziója a bemutató- vagy mintalakás, amelyet általában a helyszínen meg is tekinthetünk.

Visszatérve a - természetesen ún. renderelt (másnéven fotorealisztikus) látványtervet tartalmazó ingatlanhirdetésekre: valóban, viszonylag könnyen előállítható a vágyott vevőcsalogató hangulat, egy lehetséges berendezési mód a számítógépen. És nem is kell hozzá külön berendezés, dekoráció, stb. De: a hirdetés képeit elő kell állítani - ehhez jó minőségű renderelt anyagra van szükség.

A fenti képeken egy egyelőre majdnem üres Sun Palace-beli eladó lakás látható, amely kb. 40 nm-es. Praktikus átalakítás után, 2 személy által is kitűnően használható lakás válik majd belőle. A tulajdonos számára készítettem néhány renderelt képet...

 

Szobáról-szobára: Nappali

2011.04.08. 10:42

Persze nem egyszerű a helyiségek közül kiragadni a nappalit, hiszen -például a fürdőszobától eltérően - ez a szoba több funkciót is ellát(hat) egyszerre. Van viszont jónéhány tipikus szituáció és tétel, amely mindenképp szót érdemel.pl:

- uralkodó személyes stílus: ez a jelenlegi lakóké, de nem biztos, hogy az érdeklődők is azonosulnak ezzel. Hogy kiküszöböljük a stílust - mint akadályt - a markánsabb színeket, bútorokat, dekorációs elemeket távolítsuk el, cseréljük általánosabb - "simulékonyabb" darabokra.

- ez vonatkozik a családi fotókra, emléktárgyakra, sőt a különféle gyűjteményekre is!

- a túl sok könyv, DVD  helyett inkább csak néhány darab maradjon a polcokon

- korábbi bejegyzésekben már részletesen írtam a szagokról, tisztaságról is - az ott leírtak  természetesen a nappalira nézve is érvényesek

 

(foto:salesmomsnetwork.com)

És egy történet a többfunkciós nappalik világából:

Olvasson tovább »

Segítség az első lépésekhez

2011.03.31. 14:25

Avagy mit tegyünk, ha eldöntöttük, hogy a tavaszi időben itt az ideje, hogy eladó ingatlanunkat piacra dobjuk?

Home stagerként természetesen azt mondom, hogy készítsük fel az ingatlant eladásra, méghozzá még azelőtt, hogy feladnánk a hirdetést de minimum akkor,amikor "ingatlanost" fogadnánk.

Ha az ingatlan felkészítéséhez segítségre van szükség, egy akkreditált home stager jó szolgálatot tesz. Én elmondom, és alaposan dokumentálom, hogy mik a teendők, a Tulajdonosok elvégzik (persze folyamatosan konzultálunk), és utána megnézem a végeredményt, és ha kell, még korrigálunk. Természetesen az én munkám és feladatom NEM azonos az Ingatlanközvetítő vagy Ingatlanszakember munkájával. Hiába van tökéletesen felkészítve az ingatlan, ha nem jó az ajánlati ár, nem valószínű, hogy időben elkel. Egy környékbeli ingatlanos jól ismeri a "versenytársakat" és a környéken ingatlant keresők kritériumait. Vagyis jó, ha az árat egy szakember bevonásával állapítjátok meg. A home stager és az ingatlanos pedig szinte kéz-a-kézben járnak, hiszen egy hatékony,jó,KORREKT együttműködésből mindhárom fél profitál.

 

Szobáról-szobára: Nincs egy rongyom....(gardrób)

2011.03.30. 13:05

De pedig hogy ne lenne, csak éppen túl régi, túl kicsi, túl nagy stb. stb. és mindet tároljuk, sokszor év(tized)ekig.(fotó:prettyvintage.blogspot.hu)  Az egy dolog, hogy mennyi helyet foglalnak el azok a holmik (ruhák, cipők, stb.) amelyeket az évek alatt összegyűjtöttünk. De költözésénél vagy lakásbemutatásnál mindig ügyelnünk kell arra, hogy el is tudjunk pakolni. A szekrényajtókat be tudjuk zárni/csukni, és ha az érdeklődő éppen a beépített szekrényre kíváncsi - és ne adj' Isten még bele is néz - nehogy a fejére hulljon az 1987-es nyári kollekció néhány darabja...

 

 

Stagelő gyerekek

2011.03.25. 11:27

(foto:homeandfamilyuniverse.com) Nemrég felkészítettem egy gyönyörűséges családi házat, amelyben két kisfiú is lakik - remélem nemsokára elköltözhetnek.

A házban utóbbi évek óvodai ténykedésének terméseként nagyon sok csecsebecse,  kézműves ajádék gyűlt össze - nem is beszélve a rengeteg spontán műalkotástól... Az Anyuka meglehetősen izgult mit fognak szólni a gyerekek, amikor hazatérve meglátják az addig rajzokkal borított - de immár lecsupaszított konyhai falat, az elpakolt agyag mécsestratók és kartonszívek hűlt helyét. A home staging tanácsadás egyik "állomásakánt" éppen én is a házban tartózkodtam amikor a kisebbik fiúcska hazaért. Nem mondom, hogy - anya lévén - egy kicsit nem tartottam a reakcióktól. Bár azt hiszem a gyerekeknek a Vizuális Harmóniához rendkívül jó antennáik vannak...

Olvasson tovább »

A Papucs

2011.03.16. 22:32

Az előszoba felkészítése kapcsán érkezett egy kérdés, miszerint: a Vevőjelölt Vendég vagy sem? Jár neki a PAPUCS vagy sem? Vagyis: levetessük-e a cipellőket? (foto:walyou.com)

Erről megkérdeztem az én kedves "Ingatlanos" kollégámat, aki nagyon röviden a következő választ adta:

"SOSE HOZZUK ZAVARBA a Vevőjelöltet!

Szobáról-szobára: Konyha

2011.03.16. 22:17

(fotó: inquisitverobin.com) Milyen érdekes, hogy ez a kép tulajdonképpen nem ábrázol klasszikusan "gusztustalan" konyhát - a bútorok és gépek nagyjából rendben vannak. Csak éppen nagy a rendetlenség. Mire érdemes figyelnünk mielőtt megmutatjuk vagy befotózzuk az ingatlant?

Olvasson tovább »

Szobáról-szobára: Belépő

2011.03.07. 16:13

Ha az eladó ingatlan egy családi ház, akkor az első benyomást bizony az utca, a kapu, a kert/előkert és a bejárati ajtó közvetlen környezete jelenti. (természetesen a házra is a felsorolás részeként tekinthetünk:) ) Ezek "kozmetikázásáról" már korábban volt szó.

Most haladjunk szobáról-szobára, hiszen ha a lakásunkat akarjuk eladni, akkor a bejárat és előszoba a "kritikus" területek...

És reméljük, az érdeklődő el is jut idáig.

 (foto:klipperivier.com, my-algavre-villa.co.uk)

Amikor "kitanultam" a home staginget és ehhez az ELSŐ BENYOMÁST taglaló részhez értünk a csoporttal, akkor felvetődött az is, hogy ha egy társasházban van a kérdéses lakás, milyen klassz lenne, ha az eladás idejére a társasház (mint egyszemélyes jelenség) kicsit több odafigyeléssel igyekezne vonzó környezetet biztosítani az eladó ingatlan számára. Ha például: rendben lenne a belső kert, a kukatároló, az üzenőfal, nem lenne büdös a liftben, nem kókadoznának a virágok a folyosón, tiszták lennének az ablakok és hasonlók. Sajnos miután fantáziáltunk egy kicsit erről az idilli házi-összefogásról, szinte mindenki hozott egy sztorit - ami vagy vele, vagy valakivel akit ismer, vagy az ő ismerősével - történt meg. Talán mondanom sem kell: lábtörlőn felejtett kutyagumi (persze a szomszédén), pörköltszag a folyosón és taknyos zsepi lépcsőházban és rágó a liftgombra ragasztva. Sajnos egyet kellett értsünk: ez valami hazai jelenség lehet...Ja, és csakis morcos házbéliekkel futott össze az arra tévedt Vevőjelölt. Mindenesetre én azért optimista vagyok, és bízom benne, hogy vannak olyan lakóközösségek, akik rájönnek, hogy egymást segítve maguk, az ottmaradó lakók is jól járnak, ha jobban figyelnek a környezetükre.

 

 

 

 

Jónapot! Itt Tarzan és Jane ...(?)

2011.02.24. 09:02

 

(fotó:avforums.com, plus.maths.org)(fotó: greenergardens.co.uk)

Akik idén tavasszal ráadásul piacra is viszik az ingatlanjukat - nos, ebben az esetben a ház külseje, és a közvetlen környéke fokozott figyelmet érdemel! Nyilván nem arra gondolok, hogy eladás előtt vakoltassuk újra a házat, csupán arra, hogy rendezett legyen az ingatlan közvetlen környezete.

Pontosabban:

Olvasson tovább »

Megéri ez nekem???

2011.02.22. 20:50

(www.wiemandasmacht.de) Elég hosszasan elidőztem a takarításnál... (Miután hosszan kiszellőztettük a fejünket a legutóbbi bejegyzés óta, itt az ideje egy kis motiváló kitérőnek.

 

Tehát következzék egy rövid statisztika - vajon megéri-e SUVICKOLNI, vagyis inkább suvickolTATni - mivel -ha fizetnünk kell valakinek a takarításért, szeretnénk ha a pénzünk meg is térülne. Méghozzá gyorsan.

A következő adatokat a magyarországi home staging (illetve ingatlanfelkészítési) tapasztalatok alapján állították össze a hazai ingatlanszakma hozzáértői:

 

Tegyünk a sikeres eladás érdekében – megéri!
Teendő Átlagos ráfordítás Megtérülés a sikeres aladás során
1. Takarítás, rendrakás, lomtalanítás 20.000 – 40.000 Ft 872%
2. Megfelelő világítás alkalmazása 40.000 – 60.000 Ft 572%
3. Festés, átfestés 100.000 – 150.000 Ft 250%
4. Kertgondozás 60.000 – 80.000 Ft 473%
5. Home Stager szakember igénybevétele az ingatlanfelkészítés során (átl. Lakásméret) 60.000 – 80.000 Ft 586%

 

Néhány példa arra, hogy az ingatlanfelkészítésre fordított pénz és energia miként térül meg a sikeres eladás során.

 

Olvasson tovább »

Semmi gáz!

2011.02.09. 14:28

 

A takarítás kapcsán – a lomtalanítás és pakolás mellett nem árt néhány szót szólni a szagokról. Egy lakás szaga erős összefüggésben áll – többek között – a tisztasággal, illetve a bent élők szokásaival. Persze nem kell mindenféle "gusztustalanságokra" gondoljunk, elég ha valaki a lakásában cigizik, szivarozik. Ezzel gondolom, semmi újat nem mondtam.

De amikor a saját lakásszagunkkal kell szembesülünk, az is más helyzet. Ezt sokszor észre sem vesszük.

A következő nagy szag-kör a háziállatoké, szerintem egy ázott-izzadt kutyusnál nincs büdösebb (vagy mégis?)

Úgyhogy néhány jó tanács:

  1. Az eladás alatt - ha lehet - ne dohányozzunk a lakásban.
  2.  A bent élő háziállatokat legjobb lenne erre az időszakra kiköltöztetni.
  3. Szellőztetés mindenek felett!

 

Jó gondolat a légfrissítő – de mi van, ha a lakás alapszagával keveredve még rosszabb hatást érünk el. Ne feledjük, ami nekünk illat másnak lehet szag! Úgyhogy válasszunk olyan illatot amely feltehetően senki orrát és érzéseit nem érinti kellemetlenül – vagyis lehetőleg semleges.

 

Lim Lom, Feng Shui és a Mumus

2011.02.07. 15:56

(fotó: www.incensetemple.com)

...másrészt: Akik elvetik az ezoterikusnak titulált tanokat, most ne olvassanak tovább. Valójában nem vagyok valami nagy Feng Shui szakember. Azt mindenesetre tudom: a rend és a felesleges tárgyak, emlékek kiszórása (persze nem minden) jó hatással bírnak – már általában véve is. Abban viszont 100%-ig biztos vagyok, hogy ha el tudjuk engedni azt az ingatlant - ami egy ideje az otthonunkat jelenti - máris könnyebben megy a váltás. Ez a meggyőződésem, és ezt is tapasztalom.

Az ingatlanfelkészítés, Home Staging során viszont nemcsak a lomokat válogatjuk ki, hanem minden túlzottan személyes jellegű tárgyat is elpakolunk szem elől. Miért?

 

Olvasson tovább »

Lim-lom lim-lom lim-lom

2011.02.01. 21:19

Most, hogy beköszöntött a február, joggal remélhetjük, hogy idén is lesz tavasz, még ha egyelőre csak naptárilag haladunk is felé. Mindegy. ez is valami. És a tavaszi tisztítókúrát nem lehet elég korán elkezdeni, főleg, ha idén tavasszal piacra kerül az ingatlanunk....

Amúgy, a lomtalanításra több okból is szükség van az ingatlanfelkészítés során.

Azaz egyrészt: ne felejtsük el, azért takarítunk, pakolunk, mert végső soron készülődünk. Készülődünk egy költözésre. Úgyhogy kezdjünk máris csomagolni!
Így sok idegességet és időt takarítunk meg, ha már a home staging ürügyén előre kiszórjuk a feleslegessé vált holmikat. A felhalmozás nem egyszerű jelenség a háztartásokban (most írhatnék a fogyasztói társadalomról,és arról, hogy azt látom, hogy jövedelemre való tekintet nélkül halmozunk fel kisebb raktárnyit a „háthajóleszvalamire” holmikból.)
Amikor pont a másik fázisban találkozom a családokkal (vagyis amikor már az új otthonukat segítek berendezni), akkor látom csak igazán, hogy az évek alatt felhalmozódott „vagyon” valójában milyen drága.

Olvasson tovább »

Takarítást kérek

2011.01.29. 21:54

....és milyen jó lenne, ha otthon is csak kitennem a táblát a kilincsre...

Szóval, ahogy a legutóbb is írtam, minden a rendrakással, takarítással kezdődik. És most egy igazi és nagybetűs és igen-igen alapos takarításra lesz szükségünk. Mivel tuti biztos, hogy a vevőjelölt igen kritikus lesz.
Igaz, ha egy valódi „lepusztult” ingatlant menne megnézni, biztos nem szúrná ki a vízkőtől bemattult csaptelepet, csakhogy azt bizonyára mindannyian tudjuk, hogy az ilyen „elvarázsolt kastélyokat” a vevők szeretik áron alul megszerezni, mondván hogy a csiszolatlan gyémánt még nem ékszer.Na, pont ezt nem szeretnénk.
A legszebb az egészben az, hogy olyan dolgokat is észre fognak venni az ingatlanunkat megtekintők, amiket otthon, saját maguk sem tartanak állandóan tisztán….

Olvasson tovább »

eladom? nem adom?

2011.01.16. 14:42

Az a helyzet, hogy most, mielőtt a valóban elvégzendő teendőkhöz értem, annyi gondolat gyűlt össze a fejemben, hogy lehet, nem fogom tudni követni azt az egyébként szokásos sorrendet, amelyet az Ügyfeleimnek tanácsadás közben szoktam tartani. (Persze egy beszélgetésen az ilyen elkalandozások talán nem ilyen feltűnőek…De ígérem, a tárgynál maradok.)
 
Szóval, semmi ördöngösség – bemelegítés következik...
 
Ha úgy gondoljuk, hogy ideje megválnunk a lakásunktól, házunktól - először is - ez egy tudatos Döntés legyen. És készüljünk arra, hogy miután sikerült eladnunk – költözni fogunk. És mivel hiszem, hogy a dolgok fejben dőlnek el, az egész felkészítés, felkészülés során hasznos ezt folyamatosan szem előtt és fejben tartanunk.
 

Olvasson tovább »

Amerikából jöttem, híres mesterségem címere...

2011.01.16. 13:59

(illusztráció:flameyice.wordpress.com)

 Arra gondoltam már a jó múltkoriban, hogy egy rövid bejegyzés erejéig bemutatnám a korábbiakban említett hölgyet, akinek neve nem más, mint Barb Schwartz. Barb ingatlanügynökként dolgozott a 70-es évek elején, és felismerte az eladás előtti felkészítésben rejlő lehetőségeket...

Olvasson tovább »

már megint [UK: hoʊm steɪʤɪŋ][US: h'oʊm st'eɪʤ·ɪŋ ]

2011.01.11. 14:28

Mielőtt belecsapunk a sűrűjébe, azt hiszem illene néhány szót szólni a Módszerről és a Forrásról.

Hogy ez mennyire bevett eljárás, jól mutatja, hogy az angolszász országok értelmező szótáraiban szerepel a Home Staging, és a kifejezés alatt egy rövid, de tömör magyarázat és némi statisztika (!) is található. Valahogy így:

"A Home Staging tevékenység során a privát lakóingatlanokat az ingatlanpiacra való kilépés előtt felkészítik. A felkészítés célja az, hogy az Otthon a lehető legmagasabb számú POTENCIÁLIS VEVŐT vonzza, ennek eredményeképpen gyorsabban és több pénzért (és tényleg így írják, kerek-perec: "more money...") keljen el. A staging technikák az ingatlan vonzerejének növelésére fókuszálnak úgy, hogy hívogató, vonzó termékké alakítják, amely bárki számára kívánatos lehet." (na, ezt szeretném majd részletezni)

Olvasson tovább »

Hófehéér JAGUÁÁÁR

2011.01.06. 13:10

(a szín elvileg stimmel, de a képen valójában nem Jaguar, hanem egy szakszerűen tárolt 1962es Alfa 2000 látható(?) - kép egy  hirdetésből...)

Szóval, térjünk vissza az Ünnepek előtt említett használtautó-eladás példájára...

A fenti példa ellenére én úgy tapasztaltam, hogy mielőtt a már használt autókat a gazdáik eladásra kínálják, próbálják a legjobbat kihozni belőlük. Persze nem azt állítom hogy túl sok időt töltöttem az ecseri úti használtautó piacon és kenem-vágom az "autóbizniszt", de nemegyszer volt alkalmam látni, hogy édesapám vagy az ismerős srácok hogy suvickolják, tisztítgatják a családi autót (vagy utóbbi esetben: csajozós verdákat) eladás előtt.

Ne adj' Isten még ezt-azt ki is cseréltetnek, "nehogy már a VEVŐ (?) előtt" ne működjön az index vagy krepáljon be a ....(ide írhattam volna ablaktörlőt, vagy szinte bármilyen alkatrészt). Sőt nem csak én láttam már körömlakkal javított karcolást. (Na jó, mondjuk ez már másik erkölcsi kategória...)

Olvasson tovább »

Ezt már meg(v)esszük!

2010.12.17. 12:50

Igen, és íme a jó példa. Ha jól megnézzük, semmi különleges nincs a képen. Nincs perzsaszőnyeg, nincs barokk-asztalka, drága festmény, de még csak kandalló sem.Vagyis mondhatnánk: átlagos. ÉS milyen gusztusos! Mert rend van, harmónia és tisztaság.

Tehát nem kell milliós berendezés, hogy az eladó lakást szépen tálaljuk...A home staging erről szól.És még sokkal többről.

Röviden visszatérve: az előző bejegyzést szerintem sikerült a hazai viszonyokat (is) jól illuszráló képanyaggal megtámogatni.

Olvasson tovább »

Étvágygerjesztő?!

2010.12.13. 13:20

Találtam néhány fotót, amelyekkel az internetes ingatlanos oldalak mutatják be az általuk kínált lakásokat - és kedvet próbálnak csinálni hozzájuk...És bár a Home Staging "működési területe" ennél jóval szélesebb, egyelőre szeretnék egy kis ízelítőt adni abból, hogy pontosan mire is gondolok amikor arról beszélek, hogy az eladó/kiadó ingatlant gusztusosan és informatívan KELLENE tálálni - még ha CSAK pár fotó készül is, CSAK a webre...

Olvasson tovább »

A kezdetek

2010.12.10. 23:25

A blog születése igen viharos gyorsasággal történt…úgyhogy azt hiszem mindjárt a közepéről kezdeném.

Hogy mi az az Ingatlanfelkészítés, és miért foglalkozom vele?
Évekkel ezelőtt, az akkoriban külföldön dolgozó „ingatlanos” barátnőm (úgy tervezem, hogy később többször ki fogom kérni szakavatott véleményét) mesélte hogyan készítik fel a különféle ingatlanokat – lakásokat, házakat, sőt nyaralókat – az eladásra vagy bérbeadásra.

Akkoriban kezdtem lakberendezőként dolgozni, és nagyon felcsigázott a feladat, hogy eladás előtt miként lehet egy telezsúfolt vagy éppen teljesen üres ingatlanból gusztusos, kívánnivaló portékát varázsolni.

… úgy, hogy a lakásban/házban (gyakran) még egy többgyerekes család él…

… úgy, hogy a „kipofozás” végül „megérje a pénzét”…

Azóta „hivatalosan” is kitanultam a fortélyokat, azt a módszert, amelyet (Amerika után) mindenhol Home Staging-nek nevezünk.

A lényeg az, hogy minden ingatlanban van Valami, amitől az új tulaj vagy bérlő beleszerethet. De ezt a Valamit a megfelelő módon kell tálalni.

Ebben a blogban erről szeretnék majd írni. Remélem, hogy találtok majd egy-két jó tippet a bejegyzések között, amelyet hasznosítani tudtok a lakásotok eladása/kiadása során.